Miskolczi, Bernadett ; Kollár, Dávid ; Kollár, József ; Zenovitz, Lili: Navigating the Pandemic: How Thinking Strategies Shape Well-Being (közlésre elfogadva)

Creativity. Theories–Research-Applications (2024)

A Creativity. Theories-Research-Applications  olyan tudományos folyóirat, amelyben a beküldött tanulmányok 65%-át visszautasítják.

A Navigáció a világjárványban: Hogyan alakítják a gondolkodási stratégiák a jóllétet (wellbeing) című cikk elméleti alapja az a – Kollár József és Kollár Dávid által kidolgozott – kognitív stratégia, amelyet az optimalizáció két, egymást kiegészítő formája alkot: az adaptív-konvergens és exaptív-divergens.  A tanulmány a jóllét (wellbeing) és az optimalizációs módszerek  kapcsolatát vizsgálja, különös tekintettel az adaptív-konvergens és az exaptív-divergens gondolkodásmódra. A szerzők olyan új elméleti keretet javasolnak, amely az evolúciós biológiából kölcsönzött fogalmakra épít: az adaptáció a meglévő módszerek finomítását jelenti egy adott probléma jobb megoldása érdekében, míg az exaptáció a már létező struktúrák új célokra való felhasználását jelenti. Ezek a stratégiák megfeleltethetők a pszichológiában jól ismert konvergens és divergens gondolkodásnak. Mindez fontos új eszközrendszere a kihívás-központú coachingnak. A coaching területén az adaptív-konvergens és exaptív-divergens gondolkodásmód jól illeszthető a különböző célok és problémamegoldási stratégiák kialakításához. Az adaptív-konvergens gondolkodás a meglévő módszerek és eszközök finomítására összpontosít, hogy a coachee egy adott problémát vagy kihívást jobban meg tudjon oldani. A konvergens gondolkodás révén a coaching segít a strukturált, fókuszált célkitűzések elérésében, és a hatékony problémamegoldási technikák megtanításában. Az exaptív-divergens gondolkodás a coachingban a kreativitás és a rugalmasság előmozdítását támogatja, azaz segít abban, hogy a coachee új megközelítéseket találjon a már meglévő készségek és tudás új módon történő felhasználása révén. Ez a fajta gondolkodás a nyitottabb, innovatív megoldások elősegítését támogatja, például amikor egy ügyfél olyan kihívásokkal néz szembe, amelyekhez új gondolkodási módokat kell alkalmaznia. Az optimalizáció két fajtájára (az adaptív-konvergens és az exaptív-divergens stratégiára) épülő coaching relevanciája abban áll, hogy segít az ügyfeleknek abban, hogy mindkét tervezői szemlélet előnyeit kihasználva reziliensen (rugalmasan alkalmazkodjanak) a változó körülményekhez. A coach ezeknek az optimalizációs módszereknek az integrálásával támogatja a coachee jóllétének növelését, olyan stratégiákat kínálva, amelyek mind a rövid távú célok elérésében, mind a hosszú távú fejlődésben hasznosak.

Mi az adaptáció és exaptáció között a különbség?

Biológiai példa az adaptációra

A sarkvidéki állatok, például a jegesmedvék vastag szőrzete és bőr alatti zsírrétege klasszikus adaptációs példa. Ezek a fizikai jellemzők lehetővé teszik számukra, hogy hideg környezetben éljenek, mivel hőszigetelést biztosítanak, segítve az állatokat a túlélésben az extrém időjárás közepette is.

Kulturális példa az adaptációra

A japán teaceremónia kialakulása az adaptáció egyik kulturális példája. A japán kultúrában a teaivás kezdetben kínai eredetű volt, de Japánban új szokásokhoz és esztétikai elvekhez igazították, így alakult ki a sajátos, formális japán teaszertartás. Ez az adaptáció a helyi környezethez, társadalmi normákhoz és esztétikai értékekhez alkalmazkodott.

A japán teaceremónia esete tipikus példa az adaptációra, mivel a teaivás kínai eredetű szokása Japánban új jelentést és formát nyert, az ottani esztétikai elvekhez és társadalmi normákhoz igazodva. Tehát egy meglévő elem (a teaivás) adaptálódott a japán kultúra sajátosságaihoz, új, formális rituálét eredményezve. Azért adaptáció és nem exaptáció, azaz nem új funkció hozzárendelése, mert Japánban sem tölt be más funkciót, mint Kínában. Akkor lenne exaptáció, ha például, a teaceremónia esetében a teaivás eredetileg más célokat szolgált volna (például gyógyító hatásokat), és később egy új funkciót kapott volna, mint például a társadalmi vagy spirituális jelentőség. Azért nem exaptáció a japán teaceremónia kialakulása, mert a teaivás hagyománya fokozatosan alkalmazkodott a japán kultúra sajátosságaihoz, nem lett teljesen új funkciója, hanem inkább egy meglévő szokás japánosított változatává vált. 

Az adaptáció általában fokozatos kibomló folyamat, legyen szó biológiai vagy kulturális jelenségről. Biológiai szempontból az evolúciós adaptációk generációk hosszú során keresztül alakulnak ki, apró változások révén. Például egy állatfaj élőhelyének változásaira válaszul a populációban apránként megjelennek olyan tulajdonságok, amelyek előnyösebbek az új környezetben, mint például jobb hőtűrés vagy hatékonyabb táplálékszerzés. Ezek a változások hosszú időn át, természetes szelekció révén erősödnek meg. Mind biológiai, mind kulturális területeken az adaptáció lassú, iteratív folyamat, amely kisebb lépésekben vezet nagyobb változásokhoz.

Biológiai példa az exaptációra

A madarak tollai eredetileg hőszigetelés céljára fejlődtek ki a dinoszauruszok egyes fajaiban, hogy megvédjék őket a hidegtől. Később azonban ezek a tollak új funkciót nyertek, amikor a madarak repülni kezdtek. Ez a folyamat, hogy egy már meglévő struktúra új funkciót nyer, egy klasszikus példa az exaptációra.

Kulturális példa az exaptációra

Az internet kezdetben katonai és tudományos célokra lett kifejlesztve a gyors és biztonságos információátvitel érdekében (pl. ARPANET). Később azonban új funkciót kapott, és elterjedt a mindennapi életben is, például a kereskedelemben, szórakoztatásban és közösségi kommunikációban, amely eredetileg nem volt az elsődleges célja. Ez egy kulturális exaptáció, ahol egy technológia új, váratlan szerepet tölt be. Az internet evolúciója azért kulturális exaptáció, mert az eredeti funkcióihoz képest olyan új szerepeket kapott az idő során, amelyeket eredetileg nem terveztek. Az exaptáció meghatározása szerint egy adott funkcióval bíró struktúra vagy technológia olyan új és váratlan szerepet kaphat, amely nem volt szándékolt az eredeti kialakításkor.

Azért mondhatjuk, hogy ez exaptáció, mert az internet egy technológiai platform, amely eredeti funkcióin túl új funkciókra is alkalmassá vált, anélkül hogy ezeket a funkciókat eleve belekódolták volna a fejlesztésébe. Az exaptáció itt abban nyilvánul meg, hogy egy meglévő infrastruktúra új, váratlan felhasználási módokat eredményezett, például a közösségi kommunikációban és a kereskedelemben.

Az internet akkor nem lenne exaptáció, ha a mindennapi életre és a kereskedelemre való alkalmazása már az eredeti célok között szerepelt volna. Ebben az esetben adaptációról beszélnénk, hiszen az eredeti technológia egy előre tervezett funkcióhoz igazodott, fejlődött volna.

Az adaptív és exaptív kogníció és a coaching

Az adaptív kogníció esetében a hangsúly a meglévő helyzethez, rendszerhez vagy környezethez való alkalmazkodáson van. A problémamegoldás és a tervezés során az adaptív megközelítés célja az, hogy a környezeti feltételekhez igazodva találjunk megoldásokat, gyakran a meglévő módszerek és erőforrások optimalizálásával. Ez a szemlélet főleg akkor jellemző, amikor az adott keretrendszer határait nem kívánjuk átlépni, és inkább azok lehetőségeinek maximális kihasználására törekszünk. Például egy cég optimalizálhatja a már meglévő folyamatait a hatékonyság növelése érdekében, ahelyett, hogy új technológiákba fektetne.

Az adaptív kogníció a coachingban akkor jelenik meg, amikor az ügyfél a meglévő erőforrásaiból és képességeiből kíván kihozni többet anélkül, hogy radikális változtatásokra lenne szükség. Például, ha egy coach dolgozik egy vezetővel, aki azt tapasztalja, hogy a csapat teljesítménye stagnál, segíthet az adaptív megközelítés alkalmazása. Például egy vállalat középvezetője azt szeretné, hogy a csapata hatékonyabban működjön, de nem akar új technológiákat vagy rendszereket bevezetni. A coach ebben az esetben segíthet neki átnézni a jelenlegi folyamatokat, azonosítani a gyenge pontokat és finomítani azokat, például az időgazdálkodás, kommunikáció vagy prioritáskezelés terén. A vezető a meglévő kereteken belül, a rendelkezésre álló eszközök optimalizálásával érheti el a kívánt hatékonyságnövekedést. Ez a megközelítés arra fókuszál, hogy a jelenlegi struktúrát maximálisan kihasználva érjünk el jobb eredményeket, ahelyett, hogy alapvető változtatásokat eszközölnénk.

Az  exaptív kogníció ezzel szemben olyan kreatív, innovatív folyamatot jelent, amelyben új szerepeket talál meglévő struktúrák vagy eszközök számára. Az exaptív problémamegoldás és tervezés lényege, hogy új ötleteket keresünk meglévő dolgokban, eltérő szempontból közelítjük meg azokat. Ez a szemlélet sokszor vezet radikális újításokhoz, mert képes a meglévő rendszereket új szerepbe helyezni, vagy eddig ismeretlen lehetőségeket feltárni. Például egy technológia, amit eredetileg orvosi célra fejlesztettek ki, később más iparágakban is alkalmazhatóvá válik.

Az exaptív kogníció a coachingban az, amikor a coach segít az ügyfélnek új, innovatív megoldásokat találni a meglévő készségek, eszközök vagy rendszerek felhasználásával, de azoktól eltérő, új funkciókban. Ez a fajta megközelítés a kreativitás ösztönzésére és a hagyományos gondolkodási keretek átlépésére irányul.

Tegyük fel, hogy egy coach egy vállalkozóval dolgozik, aki marketingkampányainak hatékonyságát szeretné növelni! Ahelyett, hogy csupán a meglévő marketing eszközök finomítására összpontosítanának (ami az adaptív megközelítés lenne), a coach az exaptív gondolkodásra ösztönzi az ügyfelet. Például felvetheti, hogy a vállalkozó az ügyfelei által generált tartalmakat vagy véleményeket nem csak a szokásos visszajelzésként használja, hanem ezeket a marketingkampány részeként új szerepben, például közösségi médiás reklámként, influencer marketingként hasznosítsa. Ezáltal egy meglévő elemet (ügyfélvisszajelzések) egy teljesen új módon, új kontextusban használ fel.

Dr. Kollár József és Dr. Kollárné Berzáczy Krisztina: Ontológiai coaching in Kelló Éva (szerk.) Coaching irányzatok a gyakorlatban, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2024.

„A könyv fejezeteinek kiváló szerzői garanciát jelentenek arra, hogy valóban pontos képet kapunk a bemutatott irányzatokról. A folyamatok ismertetése során szinte élő bepillantást nyerhetünk az egyes irányzatok működésének mélyére, és a gyakorlatban figyelhetjük meg az eszköztárat és annak eredményességét. Az interpretáló elemzések mentén pedig egyértelműen láthatóvá válik, hogy a coaching közel sem egy baráti beszélgetés, hanem magas szintű szakértői tudatossággal vezetett célirányos folyamat, amely a partneri együttműködés keretrendszerében szolgálja az ügyfél valós előrehaladását.
Meggyőződésem, hogy mind kezdő, mind gyakorló coachok számára értékes tudást kínál a kötet.”

Dobos Elvira Elnök, Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége

Az Ontológiai  coaching című tanulmány (mely a Coaching irányzatok a gyakorlatban című gyűjteményes kötetben kapott helyet)  a tervezői gondolkodásra épülő, három napos ontológiai teamcoaching folyamatot ír le. Az ontológiai coaching célja a résztvevők létmódjának (ontológiájának) feltárása és átalakítása, nyitottságuk, agilitásuk és rezilienciájuk növelése érdekében. A coaching során az (adaptív-)konvergens és az (exaptív-)divergens gondolkodás fontosságát hangsúlyozzák, melyek egymást kiegészítve segítik a hatékony tervezést a gyorsan változó, „made in the next minute” világban.

Aphex Twin: Come to Daddy

Az első napon a résztvevők megismerkedtek a „marslakó” kerettel, amely arra ösztönözte őket, hogy a bevett gondolkodásmódoktól eltérően, innovatívan, produktívan és kiváló hálózatépítőként működjenek együtt. Ezután egy provokatív videoklip (Aphex Twin: Come to Daddy) közös értelmezésén keresztül megtapasztalhatták, hogyan reagálnak és kommunikálnak egymással kihívást jelentő körülmények között. Az Aphex Twin „Come to Daddy” című zenei klipjének feldolgozása az ontológiai teamcoaching során olyan különleges módszer, amelynek célja, hogy a résztvevőket kizökkentse a megszokott gondolkodásmódjukból, és arra ösztönözze őket, hogy új nézőpontokból közelítsék meg a kihívásokat. A videoklip elemzése során a coach arra kéri a résztvevőket, hogy osszák meg első benyomásaikat a látottakról, anélkül, hogy előzetes kontextust vagy magyarázatot kapnának. A résztvevők első reakciói többnyire a zavarodottságot, a nyugtalanságot és a bizonytalanságot tükrözik. Ezután a coach lehetőséget ad a csapatoknak, hogy utánanézzenek a videoklipnek, és összegyűjtsék a talált információkat. A csapatok megvitatják a klip általános üzenetét, a benne szereplő szimbólumokat és motívumokat, például a televízió szerepét, az Aphex Twin karakter jelentőségét és a gyerekek ábrázolását. Ezt követően a coach minden csapatnak egy-egy cédulát ad, amelyen különböző fogalmak és azok rövid meghatározásai szerepelnek, mint például a „rútság”, a „nárcisztikus kultúra”, a „reziliencia”, a „well-being” vagy a „komplexitás”. A csapatok feladata, hogy a húzott fogalom alapján értelmezzék a klipet, és írásban kidolgozzák az interpretációjukat. A csapatok bemutatják az értelmezéseiket, amelyek sokféle nézőpontot és megközelítést tükröznek. A coach visszajelzést ad, és további gondolatokat fűz az elhangzottakhoz, segítve a résztvevőket abban, hogy mélyebben megértsék a klip üzenetét és a benne rejlő szimbolikus jelentéseket.

A zenei klip elemzésének célja, hogy a résztvevők megtapasztalják, hogyan reagálnak és kommunikálnak egymással egy szokatlan, kihívást jelentő helyzetben. A feladat során a csapattagok megtanulják, hogyan hozzanak létre közös értelmezéseket, hogyan osszák meg a gondolataikat és ötleteiket, és miként dolgozzanak együtt egy közös cél érdekében.

A klip feldolgozása során a résztvevők olyan készségeket fejlesztenek, mint a kritikai gondolkodás, a kreativitás, a kommunikáció és az együttműködés. Megtanulják, hogyan közelítsék meg a problémákat különböző nézőpontokból, és hogyan használják a metaforákat és a szimbólumokat az új ötletek generálásához.

Az Aphex Twin videoklip elemzése az ontológiai teamcoaching során hatékony eszköz arra, hogy a résztvevőket kimozdítsa a komfortzónájukból, és arra ösztönözze őket, hogy kreatívan és rugalmasan gondolkodjanak. A feladat segít a csapatoknak abban, hogy mélyebben megértsék egymást, és hogy közös nyelvet és olyan értelmezési keretet alakítsanak ki, amely alapjául szolgálhat a további együttműködésüknek.

Deutero-tanulás

A különböző nézőpontok ütköztetése és a klip metaforikus feldolgozása elősegítette a csoporton belüli gyümölcsöző együttműködést és a deutero-tanulást. A deutero-tanulás (másodlagos tanulás) a tanulás folyamatáról való tanulást jelenti, amely során egy egyén vagy szervezet nemcsak új ismereteket és készségeket sajátít el, hanem reflektál arra is, hogyan és miért tanul. Ez a fogalom Gregory Bateson nevéhez fűződik, és a mélyebb szintű tanulási folyamatok megértését segíti. A deutero-tanulás során az egyén képes azonosítani saját tanulási mintáit, szokásait és feltételezéseit, és ennek alapján változtatni ezeken. Nemcsak új információkat gyűjt be, hanem azt is felismeri, hogyan sajátítja el azokat, és hogyan tudna hatékonyabban tanulni a jövőben. Ez tehát olyan metaszintű tudatosságot foglal magában, amely segít abban, hogy a tanulási folyamat még adaptívabbá váljon. A coachingban a deutero-tanulás nagy jelentőséggel bír, mert a coachee nemcsak az adott problémák megoldására fókuszál, hanem arra is, hogyan tudja saját tanulási stratégiáit, gondolkodási folyamatait fejleszteni, ami hosszú távon nagyobb rugalmasságot és hatékonyságot eredményez.

A második napon a „made in the next minute” fogalmának értelmezésével folytatódott a program, rávilágítva arra, hogy a jelen pillanat tudatos megélésére, és az azonnali cselekvés fontosságára.

Made in the next minute (A következő pillanatban készült)

2017-ben többek között az Institute for the Future jelentése is megfogalmazta azt a Dell-kutatásból származó kijelentést, hogy a 2030-ban létező munkakörök 85%-a még nem is létezik. Az egyre komplexebbé váló világunkban arra sem vagyunk képesek, hogy előre jelezzük az esetlegesen felmerülő lehetőségeket, nemhogy megjósoljuk bekövetkezésük valószínűségét. Az OECD 2022-es jelentése megrázó erővel mutatta ne, hogy az önálló kritikai gondolkodásra való nevelés csak alig van jelen az egyetemi kurrikulumokban, Európa-szerte. A Korn Ferry Intézet 2018-ban 85 millió tehetséges ember hiányát  jósolta 2030-ra, ami akár 8,5 trillió dollár nem realizált bevételt is jelenthet. 

A jövősokk és a jelensokk koncepciói lényegi következményekkel járnak a „most” természetét és jelentőségét illetően. Toffler jövősokk-elmélete azt sugallja, hogy a jelen csupán átmeneti pillanat a múlt és a jövő között, és hogy a gyors változások üteme megnehezíti a számunkra, hogy teljesen a jelenben éljünk. Azzal érvel, hogy a jövőre kell összpontosítanunk, és fel kell készülnünk a változásokra, ahelyett, hogy a fennálló körülményekbe kapaszkodnánk. Ebből a szemszögből nézve a „most” illékony és másodlagos a jövőhöz képest.

Ezzel szemben Rushkoff jelensokk-koncepciója a jelen elsődlegességét hangsúlyozza, és arra figyelmeztet, hogy a digitális technológiák és a folyamatos változások elterelhetik a figyelmünket a közvetlen tapasztalatainkról. Rushkoff amellett érvel, hogy a jelenben kell gyökereznünk, és tudatosan kell elköteleznünk magunkat a körülöttünk lévő világ és az emberi kapcsolatok mellett. Ebből a nézőpontból a „most” az egyetlen valóság, amivel rendelkezünk, és döntő fontosságú a jóllétünk és a kapcsolataink szempontjából.

A két koncepció a jelen és a jövő, a változás és a stabilitás, valamint a technológia és az emberi tapasztalat közötti feszültségeket tükrözi. Toffler perspektívája a haladásba és a jövőorientált gondolkodásba vetett modernista hitet tükrözi, míg Rushkoff nézőpontja a posztmodern szkepticizmust és a jelen pillanat autentikusságának felértékelését jelzi.

Végső soron mindkét koncepció arra szólít fel bennünket, hogy gondolkodjunk el a „most” értékéről és jelentéséről egy gyorsan változó világban. Emlékeztetnek minket arra, hogy egyensúlyt kell találnunk a jövőre való felkészülés és a „mostban” való jelenlét között, valamint tudatosan kell döntenünk arról, hogyan akarjuk megélni a jelen pillanatot.

A tanulmányban található „made in the next minute„ koncepció a „most” természetének és élményének egy még radikálisabb értelmezését kínálja, mint akár Toffler jövősokk-, akár Rushkoff jelensokk-elmélete. A „made in the next minute” (a következő pillanatban készült) elképzelés szerint a jelen szinte teljesen eltűnik, mivel a jövő azonnal múlttá válik az információs társadalom gyors változásai közepette. Ebben a keretben a jelen pillanat megélése szinte lehetetlenné válik, mivel a tervek és megoldások elavulnak születésük pillanatában. Ez éles ellentétben áll a pre-indusztriális társadalmak tapasztalataival, ahol a hosszú távú stabilitás lehetővé tette a jelen valódi átélését. Az információs társadalomban a tegnap megélt „most”, különbözik a ma megélt “most”-tól, ami szintén különbözik a holnap megélhető „most”-tól, azaz a mostok egyedi, megismételhetetlen élmények.

Míg Toffler a jövőre való felkészülésre, Rushkoff pedig a jelenben való elmélyülésre helyezi a hangsúlyt, a „made in the next minute” koncepció azt sugallja, hogy a „most” megélésének élménye problematikus  az információs társadalomban. Ehelyett egy olyan ontológiát vagy létmódot ír le, amelyet paradoxonok és a kétértékű logika meghaladásának szükségessége jellemez. Ez a koncepció a posztmodern gondolkodást tükrözi, amely megkérdőjelezi a lineáris idő, a stabil identitás és a végső igazság fogalmait. Azt sugallja, hogy az információs korban a „most” illékony és megfoghatatlan, és hogy a szervezeteknek és az egyéneknek meg kell tanulniuk navigálni a bizonytalanság és a folyamatos változás világában. A „made in the next minute” koncepció a „most” radikális átértékelését kínálja, amely kihívást jelent a jelenlét és az időbeliség hagyományos felfogásaival szemben. Arra szólít fel bennünket, hogy gondoljuk újra a „jelen” jelentését egy olyan világban, ahol a változás az egyetlen állandó, és ahol a paradoxonok elfogadása létfontosságú a navigáláshoz és a virágzáshoz. A „made in the next minute” azt is kifejezi, hogy a turbulens információs társadalom piaci körülményei között az a meghatározó szubjektív élményünk, hogy a jövő a következő pillanatban múlttá válik, a jelen szinte nem is létezik. A jelenvalóságunkat akkor tudnánk reálisan átélni, ha régi megoldások, tervek hosszú ideig fennállnának, mint például az ipari forradalom előtti korokban. Az infokommunikációs eszközök azonban „made in the next minute”, ami egy merőben úja ontológiát (létmódot) eredményez, olyan közös élményt, amelyből hiányzik a jelen-idő, a jelen-lét, a jelen-való, hiszen a jövő pillanatok alatt múlttá válik, a terv már elkészültekor elavultnak tekinthető. Általánosan fogalmazva, paradoxonok között mozgunk. Egyes elképzelések szerint azok a szervezetek életképesek az információs társadalomban, amelyek képesek a kétértékű logikán túl a feloldhatatlan paradoxonok világában is otthonosan mozogni.

A teamcoaching résztvevői ebben a kontextusban ismerkednek meg a koanok világával, amelyek paradox állításaikkal segítenek túllépni a hagyományos gondolkodási kereteken, és elősegítik a valóság közvetlen megtapasztalását. A koanok által inspirált gyakorlatok révén a résztvevők megtanulták, hogyan alkalmazhatják a paradoxonokat a szervezeti életben felmerülő kihívások kezelésére a most-nélküliség élményének korában.

Design thinking (tervezői gondolkodás)

A harmadik napon a tervezői gondolkodás további eszközeit ismerhették meg a résztvevők. Megértették a fogalmi metaforák szerepét az ontológia alakításában, valamint az egyszerre vonzó (lovely) és megvalósítható (likely) tervek fontosságát. A kontrasztív kérdések alkalmazásával megtanulták, hogyan hasonlíthatják össze és értékelhetik az különböző terveket és lehetőségeket. A coaching folyamat során feltárták a résztvevők erősségeit és gyengeségeit, valamint olyan nyelvi, metakommunikációs és viselkedési mintákat azonosítottak, amelyeket a mindennapi munkájuk során is alkalmazhatnak.

Az ontológiai teamcoaching célja olyan közös ontológiai alap megteremtése volt, amely a résztvevők közös nyelvében, munkamódjában és identitásában érhető tetten. A program deutero-tanulási folyamatként működött, amelyben a résztvevők azt is megtanulták, hogyan tanuljanak együtt és alkalmazkodjanak a váratlan helyzetekhez. Az adaptív-konvergens és az exaptív-divergens gondolkodás ötvözésével, valamint a tervezői eszközök kreatív alkalmazásával a résztvevők felkészültek arra, hogy „marslakókként” helytálljanak a gyorsan változó, kihívásokkal teli szervezeti környezetben.