KOGNITÍV TUDOMÁNYOKRA ÉPÜLŐ COACH KÉPZÉS

Akkreditált online coach képzés egyetemi oktatókkal!
Tudományosan megalapozott life coach és business coach programok
Választható pszichológia szakiránnyal

DR. KOLLÁR EURÓPÁBAN ÉS AMERIKÁBAN ELISMERT MODELLJE ALAPJÁN

Coaching is in the air

Kedves leendő hallgatónk, tisztelt érdeklődő

Szeretettel üdvözöljük a Coaching & Integrált Tudományok Akadémia  nemzetközi coaching „termináljában”. Általában olyan „utazók” szoktak itt landolni, akik 18 és 65 év közöttiek. Ők szívesen „repkednek” az önfejlesztés és önsegítés (self-help) különféle területei között, amelyek néha távoliak. Reméljük, tananyag-csomagjaink, könyveink, valamint egyéb anyagaink elnyerik tetszését. Olyan megvilágító belátásokkal szolgálnak, amelyek új dimenziókba, magasságokba és hivatás felé röpítik.

Dr. Kollár Módszer: a nemzetközi coaching élvonalában

Az iskola alapítói, Dr. Kollár József és Kollár Dávid az ESPON kutatási program keretében vezető szerepet játszanak Európa keleti határmenti térségeinek válságkezelési és alkalmazkodási stratégiáinak kidolgozásában.

Ha érdeklik a részletek, kattintson ide!

Kiss Bence Álmos PhD-s hallgatónak, az Y. Z. folyóiratban megjelent írása az EU keleti régiójának rezilienciáját növelő, az ESPON 2030-as keretprogramjában megvalósult kutatásunkról,  a Territorial Exaptive Resilience (TERRA-RES) projektről.

Ha érdeklik a részletek, kattintson ide!

Heti blogok: ajtók, amik a jövőből nyílnak

Coaching: pszichológiai tudással megalapozva


 
A Life Coach képzés – Életvezetési pszichológia szakágon képzés egyedülálló abból a szempontból, hogy a pszichológia vezető irányzatait – a humanisztikus pszichológia önkiteljesítésre építő szemléletét, a kognitív viselkedésterápia gondolat- és viselkedésmintákat átformáló technikáit, a fejlődéslélektan életszakaszokra épülő tudását, az evolúciós pszichológia motivációs és kapcsolati magyarázatait, a személyiség-pszichológia narratív szemléletét, valamint a pozitív pszichológia erőforrás-központú megközelítését – a kognitív tudomány átfogó keretébe integrálja. Ez a megközelítés túlmutat a hagyományos coach programokon: nem elszigetelt módszertanokat ad át, hanem olyan integrált gondolkodási és cselekvési keretet kínál, amelyben a sokrétű pszichológiai tudás és a kognitív tudomány egymást erősítve válik a gyakorlati coaching eszközévé. A hallgatók így nemcsak technikákat sajátítanak el, hanem azt is megtanulják, miként lehet rendszerszinten megérteni az emberi elme működését, felismerni a viselkedés és döntések mögött meghúzódó kognitív mintázatokat, majd átformálni azokat a változás érdekében.
 
A képzés végére a hallgatók olyan speciális képességek birtokába jutnak, amelyek megkülönböztetik őket a coachok tömegétől: képesek lesznek integrálni különböző pszichológiai irányzatok szemléletét, személyiség- és életciklus-modellekre építve személyre szabott támogatást nyújtani, felismerni és átformálni klienseik kognitív torzításait és gondolkodási sémáit, fejlesztési stratégiákat alkotni a humanisztikus erőforrásokra és a pozitív pszichológia eszközeire támaszkodva, valamint a kognitív tudomány integratív keretében gondolkodni az emberi fejlődésről. Ezáltal hitelesebb, mélyebb és tartósabb változást tudnak előidézni klienseik életében, miközben saját szakmai pályájukon is versenyelőnyre tesznek szert: kognitív szemléletű, sokszínű pszichológiai alapokra építő life coachként emelkednek ki a szakmából.


A Business Coach képzés – Üzleti pszichológia szakágon képzés nem csupán a bevált coaching technikákat tanítja, hanem – a pszichológiai rugalmasság kognitív tudományos alapjaira építve – a szervezeti dinamikák, vezetői stílusok és motivációs mechanizmusok átfogó szempontrendszereit integrálja a coachingba. A képzés keretében a hallgatók megtanulják, miként lehet a változó üzleti környezet kihívásaihoz alkalmazkodni, hogyan fejleszthető a szervezeti reziliencia, és milyen módon támogathatják hatékonyan a vezetőket és csapataikat a teljesítmény és jóllét növelése érdekében. Ez a megközelítés túlmutat a hagyományos business coachingon, mert a pszichológiai rugalmasság kognitív tudományos alapjainak megértése lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy rendszerszinten értelmezzék a szervezeti folyamatokat, valamint képesek legyenek előre jelezni a jövőbeli változásokat és annak fényében proaktívan alakítani a jelent.

A képzés során a hallgatók olyan speciális kompetenciákra tesznek szert, amelyek révén képesek a szervezeti működés komplex összefüggéseit azonosítani, a vezetői és csapatszintű motivációkat elemezni és befolyásolni, személyre szabott fejlesztési stratégiákat alkotni, és a változásmenedzsmentet tudatosan támogatni. A pszichológiai rugalmasság és a kognitív tudományos szemlélet integrálása lehetővé teszi számukra, hogy a coaching során ne csupán az egyének teljesítményt növeljék, hanem a szervezet egészének adaptivitását és rezilienciáját is erősítsék.

A képzés végére: olyan tudásra és kompetenciákra tesznek szert, amelyek a piacon kiemelkedő versenyelőnyt biztosítanak: kognitív tudományos alapú, pszichológiai rugalmasságra építő, reziliencia-specifikus coaching szemléletük révén mérhető, tartós és átfogó segítséget tudnak nyújtani, amely a szervezeti kultúra és teljesítmény hosszú távú, minőségi fejlődését támogatja.

 
 
A Traumafeldolgozó Coach képzés: különlegessége abban rejlik, hogy a coach-ot a mélyebb pszichológiai elakadások feldolgozására specializálja, miközben a program a „reziliens ontológia” (kb. rugalmasan alkalmazkodást biztosító létmód) elméleti keretére épít. A képzés során a hallgatók megtanulják, hogyan lehet a traumatikus élményeket nem csupán feldolgozni, hanem azokból új létformát transzformálni, ahol a változás nem a visszatérés a trauma előtti régi életformához, hanem még ismeretlen, akár radikálisan új életmód tervezése. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a coaching során a kliensek kognitív rugalmasságát és belső erőforrásait tudatosan mozgósítsák, miközben a pszichés sérülésekből fakadó potenciális fejlődési lehetőségeket kiaknázzák.
 
A képzés végére: a hallgatók olyan speciális képességekre tesznek szert, amelyek révén képesek a trauma komplex pszichológiai és kognitív tudományos aspektusait feltárni, a kliensek mentális és érzelmi mintázatait elemezni, és személyre szabott, adaptív feldolgozási stratégiákat kialakítani. A „destruktív plaszticitás” (romboló alakíthatóság) elmélete alapján a hallgatók megtanulják, hogy a traumából születő új létforma nemcsak adaptáció, hanem radikálisan új életstratégia, amely a korábbi tapasztalatokkal olyakor ellentétese, nem feltétlenül következik belőlük, de a kliens  adaptív identitás-váltását rendkívüli módon elősegítheti. 



 
Az Etikus PszichoHacker Coach képzés különlegessége abban rejlik, hogy a coachingot a pszichohacking – azaz a tudatos mentális hackelés – modern paradigmájára építi, amely a Z- és Y-generáció igényeihez, a digitális világ gyors változásaihoz és az információs forradalom kihívásaihoz igazodik. A pszichohacking itt nem csupán önfejlesztés, hanem aktív, kreatív kontroll a saját és mások pszichéje fölött: a hallgatók megtanulják, hogyan „hackeljék” a gondolati mintákat, szokásokat, érzelmi reakciókat és az identitás narratívákat úgy, hogy új lehetőségeket, adaptív viselkedéseket és tudatosabb önirányítást teremtsenek.
 
A képzés alapfelvetése, hogy mi, emberek született hackerek vagyunk: nem passzívan alkalmazkodunk a környezetükhöz, hanem aktívan formáljuk azt, hogy új esélyeket és rejtett lehetőségeket tárjunk fel, miközben a belső és külső „rendszereket” optimalizáljuk. A hallgatók megtanulják feltörni saját és mások belső kódjait, majd tudatosan újraprogramozni kognitív rendszereiket, mintha egy mentális szoftvert frissítenének, mindig az etikai keretek tiszteletben tartásával. A pszichoHacker ebben a rendszerben nemcsak az önismeret „mélyítését” segíti klasszikus értelemben (mint például a hagyományos pszichológiai önfeltárás), hanem az önismereti tér „újratervezését” (self-knowledge space redesign) támogatja. A pszichoHacker környezeti hackeléssel (environmental manipulation) segít újra konfigurálni azokat a külső eszközöket, jeleket, kapcsolati mintákat és információs rendszereket, amelyek visszacsatolási tükörként (feedback mirrors) működnek az egyén számára.
 
A képzés végére: a hallgatók olyan speciális képességekre tesznek szert, amelyek révén a pszichohackinget integrálni tudják a coachingba: képesek áthatolni a kliensek mentális tűzfalán, azonosítani a programhibákat, és személyre szabott, kreatív és adaptív újraprogramozási stratégiákat kialakítani. A digitális generációkra hangolt megközelítés révén a hallgatók olyan szakemberekké válnak, akik  mentális hackerekként hatolnak be az emberek titkos döntési algoritmusaiba. Ennek köszönhetően a hallgatók a piacon is kiemelkedő előnyt élveznek: a pszichohacking révén mély, kreatív és mérhető változást tudnak előidézni, miközben a Z- és Y-generációk nyelvén kommunikálnak, és az információs társadalom komplex kihívásaira felkészített, innovatív coachokká válnak.ztvevők naprakészen tudjanak dolgozni bármely korosztállyal vagy ügyfélcsoporttal.

A jobb oldali fotó elkészültekor Dr. Kollár József PhD a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Filozófia Tanszékének adjunktusaként, és a Kommunikáció Tanszék óraadójaként, az  Edinburgh-i Egyetem kutatott egy amerikai ösztöndíjjal, ahol először ismerte meg az ontológiai coachingot, és került kapcsolatba annak szellemi ősforrásával, Dr. Fernando Floressel PhD.

A baloldali képen Dr. Kollár József PhD mint coach, tudós és tanár. 

A tananyagcsomag egyedülálló, átfogó tudást nyújt, amelyet az elismert nemzetközi szakértő, Dr. Kollár József PhD hozott létre. Nemzetközileg akkreditált tanúsítványunk olyan szakmai garanciát nyújt hallgatóink számára, amelyet a munkaadók és ügyfelek egyaránt nagyra értékelnek. Dr. Kollár kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, és a képzés során olyan hálózatot nyújt, amely hozzáférést biztosít a legfrissebb szakmai trendekhez, konferencia-anyagokhoz és kutatásokhoz. Az itt megszerezhető tanúsítvánnyal a hallgatók könnyebben juthatnak lehetőségekhez akár külföldi piacokon is. 

A Dr. Kollár által vezetetett coaching iskolák hallgatói közül mindenkire szeretettel gondolunk és büszkék vagyunk rájuk, számosan közülük azonban kiemelkedően sikeres coachok, coaching személetű vezetők, tudósok lettek.

S. Tóth Márta: Lineo International Consulting Kft. – Lineo Képzések; Dr. Rusznák Tamás és Rusznák Péter: Pro Bona Kft.; Hevesiné Kratochwill Katalin és Sudár Györgyi: Indigó Coaching Kft.; Miller Zoltán színész; Prof. Mák Kornél: Gál Ferenc Egyetem Bolberitz Pál Intézet vezetője; Prof. Bányai Ferenc: ELTE ÁJTK; Balogh Emese (Szentkirályi Ásványvíz korábbi társtulajdonosa); prof. Kurucz Attila: Széchenyi Egyetem, Vezetéstudományi és Markenting Tanszék vezetője; Dr. Takács László PhD, PTE KPVK, Alkalmazott Ontológia Kutatócsoport

Coaching és integrált tudományok akadémia médiamegjelnései
Könyvek: Hattyú a komputer vizén, Vízen járni, Derűterápia, Módszertani kézikönyv coachoknak és coachingszemléletű vezetőknek II, Coaching alapok és irányzatok, Coaching irányzatok a gyakorlatban

Részletesebben a publikációkról

Könyv: Magyar filozófiai enciklopédia

„Kollár József különös nyeresége a magyar szellemi életnek: olyan műkritikus, aki esztétikai érzéke mellett egyszerre kiválóan (ön)képzett filozófus és értő olvasója, művelője annak a komputerek világát lefedő áramlatnak, amit mi bennfentesek kognitív tudományként szoktunk emlegetni. […] Kollár József az életben is állandó ironikus kántálással jeleníti meg a dolgokat, miközben mi, akik hallgatjuk, ha egyszer elfogadtuk, boldogan lebegünk a gúny és a pátosz közötti keskeny palló felett.” (Dos a boncasztalon, Élet és Irodalom, 2000, július 7.)

Prof. Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, akadémikus

„József nagy szellemi háttérrel rendelkezik a tudásátadást illetően, elkötelezett a tanítás, illetve a tapasztalatok megosztása iránt. Miközben képes látni az egészet (big picture), hasznos ötletei (tips and tricks) vannak, ami jó kombinációja az elméletnek és a gyakorlatnak. […]
Már eddig is nagy mértékben részt vett a magyar coaching-közösség életében, biztos vagyok benne, hogy a jövőben még inkább így lesz.”

Komócsin Laura senior executive coach, közgazdász, a magyarországi business coaching szcéna meghatározó alakja

„Kollár József cikkei a legjobbak közé tartoznak a MAFE (Magyar Filozófiai Enciklopédia) palettáján. Ahogyan visszatérően [a szerkesztőkkel] megbeszéltük: tájékozottsága, eredetisége, érdekessége felülírja esetleges hibáit. Fogalmisága magas szintű. Mostanában, egy-két kortárs szerzőt olvasva látom, hogy az egyetemi/akadémiai szint elsősorban a fogalomkezelésben kell, hogy kifejeződjék. Ha valakinek magas szintű fogalmisága van […],  lényegi fogalommegragadással, fogalomészleléssel bír, s ezt megfelelő történeti, tárgyi és elméleti körültekintéssel képes kifejteni, nos, ez az akadémiai szint.”

Prof. Mezei Balázs filozófus, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, a MAFE (Magyar Filozófiai Enciklopédia) főszerkesztője

„Szeretettel és tisztelettel köszönöm tanáromnak Dr. Kollár József PhD kognitív filozófus, mester coach, a hazai ontológiai coaching iskola megalkotójának alapos, segítőkész, közvetlen tanítását, amely által megismerhettem az ontológiai coaching alapjait. Csak ezekre a szilárd alapokra lehet lépésről lépésre felépíteni az egyes coaching helyzetekben alkalmazandó ajánlásokat […]? Kollár tanár úrtól megtanultam, hogy miért nem működnek hosszútávon a divatos szlogenek, a pontokba szedett „életszabályok”, és miért nem célszerű a coaching folyamatnál előre felépített típuskérdések-típusválaszok és minta-protokollok alapján eljárni.”

Berzy Judit, közgazdász, coach, a Coaching & Integrált Tudományok Akadémia volt, kiemelkedő hallgatója

Kollár Dávid (PhD abszolutórium) mestercoach, nemzetközi tanácsadó, adaptációs stratégiák szakértője, generáció-kutató, szociológus, költő, művészetkritikus, számos magyar és nemzetközi kutatócsoport tagja, az Y. Z folyóirat főszerkesztője, a Metropolitan Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára

A Coaching & Integrált Tudományok Akadémia alapítói olyan magyar és nemzetközi kutatócsoportokat vezetnek, illetve  tagokként közreműködnek bennük, amelyek kormányoknak, piaci és nonprofit szervezeteknek, illetve magánszemélyeknek adnak tanácsokat, illetve átfogó fejlesztési programokat dolgoznak ki számukra.

Az Akadémia coaching-tananyagcsomagjai, a világon egyedülálló módon az alkalmazott kognitív tudományra, azaz a legkorszerűbb tudományos és művészeti eredményekre, valamint a legproduktívabb gyakorlati módszerekre épülnek. Hallgatóink nemcsak elsajátítják a professzionális coaching eszköztárát, hanem egy olyan holisztikus, integratív szemléletet is magukévá tesznek, amely miközben segít navigálni az információs korszak komplexitásában, behozhatatlan előnyt is jelent a piaci versenyben.

Akadémiánk közösséget kínál: olyan hálózatot, élő ökoszisztémát, amelyben a tudás és a tapasztalat folyamatosan áramlik, formálódik, örvényeket generál. Hallgatóink nemcsak elsajátíthatják, hanem aktívan alakíthatják a coaching jövőjét, hozzájárulhatnak az „örvénylő tudásgenerációk” dinamikájához.

Könyv: Coaching az autentikusság korában

Miért a minket válasszon?

Mert egyedülálló módon:

  • Az általunk kifejlesztett coaching-módszertant Fortune 100-as USA-beli cégek tanácsadása során is használják.
  • A neves Routledge Kiadó által 2023-ban megjelentetett, a reziliens (rugalmasan alkalmazkodó) szervezetekről szóló egyetemi tankönyv hosszan tárgyalja, és központi gondolatként kezeli az általunk kidolgozott reziliencia-koncepciót.
  • Az Európai Unió 2024. tavaszán meghirdetett egy a területi rezilienciáról szóló nyílt pályázatot, amely azon túl, hogy Dr. Kollár József és Kollár Dávid rezilienciáról szóló koncepciójára épít, a pályázatot – komoly nemzetközi versenyben – a Kollár Dávid által vezetett nemzetközi team (angol, litván, lengyel, finn és magyar tagokkal) nyerte el, amelynek Dr. Kollár József is a tagja.
  • A coaching-tananyagcsomagjaink folyamatosan fejlődnek, köszönhetően az iskola alapítóinak egyszerre tudományos és gyakorlati trendteremtő tevékenységének a nemzetközi tanácsadói és coach-szcénában.
  • A tananyag-csomagjainkat feldolgozó meetupok jó hangulatúak és hallgató-centrikusak, amelyben a tanárok nemzetközi oktatási tapasztalatai fontos szerepet játszanak.
  • Az itt végzett hallgatók nemcsak egy nemzetközileg akkreditált tanúsítványt kapnak, hanem olyan brandet és tudást, amelyek biztos alapot adnak a coaching-praxisuk kibontakoztatásához.
Coaching irányzatok a gyakorlatba

Legújabb publikációink
Kattintson ide a részletekért!


Dr. Kollár József olyan 20 éve praktizáló life, kids és business coach, aki magánszemélyeknek, profitorientált és nonprofit szervezeteknek, valamint nemzeti kormányoknak ad tanácsot.

25 év a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Filozófiai Intézetében és a Kommunikáció Tanszéken, valamint a Pécsi Egyetem KPV Kar Alkalmazott Ontológia Kutatócsoport vezetőjeként

Eredeti hivatását tekintve elmekutató kognitív filozófus, aki sok éve szorosan együttműködik idegtudósokkal, pszichológusokkal, mesterségesintelligencia-kutatókkal, valamint a nemzetközi coach- és tanácsadó szakma meghatározó képviselőivel. Ez a széleskörű kapcsolati háló évtizedek óta lehetőséget ad számára arra, hogy elmélyedjen a különböző tudományos és szakmai területeken, és átfogó gyakorlati és elméleti ismereteket szerezzen a coaching, a tanácsadás, az emberi viselkedés, a tervező szemléletű gondolkodás, valamint a különféle pszichológiai irányzatok területein.

Ez az egyetlen olyan képzés, amely a nemzetközi tanácsadói tapasztalatokat és az egyetemi tudást ötvözi, így a hallgatóknak a lehető legátfogóbb alapot nyújtja a coach-szakemberré váláshoz.

A gyakorlatközpontú, de elméleti megalapozottságú oktatás biztos tudásbázist biztosít hallgatóink számára. Az egyetemi kutatói háttér szolgáltatja a folyamatosan megújuló és naprakész szakmai tudást, míg a 20 éves tanácsadói gyakorlat a valódi tapasztalatok sokszínűségét hozza el a diákoknak. Így a hallgatók valódi problémákat, kihívásokat és esettanulmányokat ismerhetnek meg, olyanokat, amelyekkel majd coachokként is találkoznak.

A Coaching & Integrált Tudományok Akadémia képzései nemcsak a coach-szakmán belül eredményezhetnek sikereket, hanem számos más területen is felhasználhatóak. Az elhivatott hallgatók számára képzésünk lehetőséget kínál arra, hogy sokféle irányban fejlesszék önismeretüket és kommunikációs készségeiket, megismerjék az emberi viselkedés alapvető mozgatórugóit, növeljék empátiájukat, érzelmi intelligenciájukat és tervezői képességeiket.


KÜLÖNLEGES, TUDOMÁNYOSAN MEGALAPOZOTT KÉPZÉSEK

Pszichológia a coaching szolgálatában - Életvezetése (life) & üzleti (business) pszichológia képzések

TANÁCSADÓ ÉS COACH KÉPZÉSEK KEZDŐTŐL A MESTER SZINTIG
és személyi tanácsadások, tréningek

10.000+ óra aktív tanácsadói, tréneri és oktatási gyakorlatával, elismert coaching tapasztalatával

Egyetemi és felnőttképzés keretében pszichológusok és tanácsadók 25 éves oktatói múltjával

Pécsi Tudományegyetem KPVK Alkalmazott Ontológia Kutatócsoport kiemelt
tudományos és gyakorlati hátterével

Szakmai vezető:

DR KOLLÁR JÓZSEF elmefilozófus, akkreditált mestercoach

  • Ahol a tudomány és a gyakorlat találkozik
  • EU-Projektgyőztes coaching modell Alapján
  • FORTUNE 100-as cégek is ezt a módszert használják az usa-ban
  • NEMZETKÖZILEG AKKREDITÁLT TANÚSÍTVÁNYOK
  • KEZDŐTŐL A MESTER FOKOZATIG

PROJEKTNYERTES ÉS TUDOMÁNYOSAN PUBLIKÁLT NEMZETKÖZI TANÁCSADÓI MÓDSZERTAN

Az Ön fejlődésének szolgálatában


Dr. Kollár: business coach; life coach

Mivel tudunk hozzájárulni a sikeres tanácsadói praxisához?

Mi versenyképes és élvonalbeli tanácsadókat képezünk!

Ha coachingból és tanácsadásból tervez hosszútávon megélni
Ha jobb szülő szeretne lenni
Ha örömtelibb magánéletet teremtene
Ha jobb vezetővé akar válni

SZEMÉLYES TÖRŐDÉS

  • Közös, csoportos meetupok
  • Tankönyv, ajánlott irodalom
  • Tananyag, videók, podcastok
  • Egyéni feladatokra épülő coach képzés
  • Személyre szabott, egyéni mentoring konzultációs lehetőség
  • Intenzív vagy normál tempó
  • Vizsgagarancia

COACH KÉPZÉS ALAPOKTÓL A MESTER SZINTIG

Nemzetközileg elismert módszertan segítségével, több, mint 20 éves oktatói és tanácsadói praxissal a hátunk mögött megtanítunk, amit csak lehet az apró praktikáktól a nemzetközi standardokig.

NEMZETKÖZILEG AKKREDITÁLT TANÚSÍTVÁNYOK

Többféle, angol-magyar nyelvű tanúsítvánnyal igazoljuk a megszerzett, nemzetközileg is helytálló tudását és kompetenciáit.

GYAKORLAT IRÁNT ELKÖTELEZETTEN

Dr. Kollár József PhD mai napig aktívan vállal személyes coachingot és tréningeket magánéleti és nagyvállalati környezetben egyaránt. Egyike a 10 legismertebb és legelismertebb hazai, gyakorlatban is dolgozó coachoknak!

VALÓDI, FIZETŐKÉPES ÜGYFELEKET SZERETNE?

Váljon sokkal tudatosabban tanácsadóvá!

Itt a helye: dolgozzunk meg együtt a hosszútávú megélhetésért és az elégedettebb környezetünk megteremtéséért!

AZ EREDMÉNYEK IRÁNT ELKÖTELEZETTEN

Nehéz coach képzést és tanácsadó iskolát választani? Nem hiszünk ebben. Nagyon világos, kit keressen, ha nemcsak egy értéktelen, bár annál hangzatosabb papírt szeretne.

Csak tiszta forrásból tanuljon! Olyan mester-mentortól, aki maga is megél a tanácsadásból! Tudományosan képzett és gyakorlatban is sikeres!

business coach tanácsadó

Jó helyen jár! 2003-tól egyetemi és felnőttképzésben oktatunk pszichológusokat és tanácsadókat: coachokat, mediátorokat, trénereket, önismereti szakembereket. Önt is idevárjuk!

Független, szakmai elismerést jelent, hogy 20 neves coachból 8 dokumentáltan a mi iskolánkból került ki!


Kollár József különös nyereség a magyar szellemi életben”

Prof. Dr. Pléh Csaba pszichológus, akadémikus

MIÉRT ÉPPEN RÁNK VAN SZÜKSÉGE?

Elhatározás – Tanulás – Jóllét, azaz Wellbeing

MEGBÍZHATÓ, NEMZETKÖZI KÖVETELMÉNYEKRE ÉPÜLŐ TANANYAG ÉS ANGOL-MAGYAR NYELVŰ TANÚSÍTVÁNY

Olyan tananyag-csomagot és mentoring-programot kapnak a hallgatóink, amelyek egyrészt  Ph.D. Dr. Kollár Józsefnek az Edinburgh-i Egyetemen, az USA-beli The Andrew W. Mellon Foundation által finanszírozott átfogó kutatására épülnek. Másrészt a Coaching & Integrált Tudományok Akadémia egy folyamatosan bővülő magyar és nemzetközi kutatói hálózat eredményeit integrálja és alakítja a mindennapokban működőképes gyakorlati coach kézési program-csomagokká.

20 ÉVES EGYETEMI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI OKTATÁSI GYAKORLAT

Az elmúlt húsz évben Dr. Kollár Iskoláiban több, mint 2500 hallgatót képeztünk, közülük sokan sikeres coachok, pszichológusok, tanárok, HR-esek, vállalkozók, vezetők, illetve jól prosperáló coach-iskolákat működtető szakemberek, vagy egyszerüen önmagukat és környezetüket jobban értő, értelmes életet élő, pozitív szemléletű emberek.

DR. KOLLÁR JÓZSEF TANÁCSADÓI IKON

A Dr. Kollár Iskola, és az iskola névadója, Dr. Kollár József branddé vált a magyar coaching szcénában. A tanácsadóképzői piacon egyedülálló módon tudományos doktori fokozattal rendelkezik. Komocsin Laura, a magyaroszági business coaching legismertebb alakja egy ICF-akkreditáció során a következő ajánlást írta Dr. Kollárról: „József nagy szellemi háttérrel rendelkezik a tudásátadást illetően, elkötelezett a tanítás, illetve a tapasztalatok megosztása iránt. Miközben képes látni az egészet (big picture), hasznos ötletei (tips and tricks) vannak, ami jó kombinációja az elméletnek és a gyakorlatnak.”

KORSZERŰ TUDÁS ÉS TANULÁSI FORMA

Az információs társadalom kihivívásaira optimalizált, személyre szabott tanulási tervet megvalósító Self-Awarenes & Self-Education tananyagcsomagok meetupokkal és Mentoring programokkal. A coach képzés tananyagcsomagjai úgy vannak összeállítva, hogy növeljék a self-awareness-t (kb. önismeretet), annak révén, hogy az adott személy az önfejlesztő tanulási folyamat során szükségképpen tudatára ébred (be aware of sg) érték-, motivációs és kompetenciarendszerének. A tananyagcsomag azt a belátást közvetíti, hogy nem kőbe vésett tudásra van szükségünk, hanem arra a kompetenciára, amely révén eldöntjük, hogy váratlan szitációkban mit és hogyan kell tanulni ahhoz, hogy  rugalmasan alkalmazkodva (reziliensen) megbírkózzunk velük 

TANULÁS ÉS ÖNFEJLŐDÉS

Karnyújtásnyira a személyes céljai elérésétől

Annak érdekében, hogy minél több hallgatóhoz eljuthassanak a coaching nemzetközi élvonalhoz tartozó, a kognitív tudomány révén megalapozott, konkért, gyakorlati módszerek, az International Coaching Cognitive Science Community  szponzorálja a coach képzéseket, így tudunk időszakosan jelentős árkedvezményt biztosítani.

Amennyiben az összes képzésünket át kívánja tekinteni, lépjen a KÉPZÉSEK oldalunkra!

Képzések

Life coach képzés

12 alkalom

400.000 Ft

280.000 Ft

akcióban


460.000 Ft

300.000 Ft

akcióban


450.000 Ft

300.000 Ft

akcióban


500.000 Ft

340.000 Ft

akcióban

Humánprofilozás

Egyéni tanácsadás, tesztek
5 alkalom (5*1,5 óra)

170.000 Ft


Személyes tanácsadás

Felmérés, értékelés, előrehaladás 5 alkalom (5*1 óra)

120.000 Ft


Intergrált személyiség- és önismeret akcióban

Felmérés és közös értékelés 5*1 óra

90.000 Ft


Business coaching

karrier- és változás-menedzsment (5*1 óra)

170.000 Ft

A COACHING TUDOMÁNYOS ALAPJAI ÉS GYAKORLATA EGY HELYEN

Eredményes munka – Harmonikus magánélet -Sikeres tanácsadói praxis

EDINBURGH- ELTE- PÁZMÁNY- PÉCSI EGYETEM- 20 éves oktatói és tanácsadói praxis

Az Ügyfelet megszerezni nem nagy kihívás. Megtartani azonban csak magas színvonalon képzett, sikeres tanácsadók: coachok, mediátorok, trénerek képesek.

Ha a tanácsadói munkából szeretne megélni, kizárólag nemzetközi szinten helytálló, tudományosan is igazolt módszerek elsajátításával képezze magát profivá!

Dr. Kollár József az ELTE, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, és a világ legjobb egyetemei között számon tartott Edinburgh-i Egyetem háromszögében írta meg azt a három könyvet, ami kognitív tudományos keretet adott a coaching gyakorlatának.

XXI. századi tananyag és oktatási módszer: coachingtól az integrált tudományokig. Coaching és a kognitív tudomány házassága.

A kognitív tudomány (megismeréstudomány) az elme és az intelligencia tudományközi (interdiszciplináris) tanulmányozása, amely magában foglalja a filozófiát, a pszichológiát, a mesterséges intelligenciát, az idegtudományt, a nyelvészetet és az antropológiát.

A kognitív tudomány gyümölcsöző kerete a coachingnak, mivel betekintést nyújt abba, hogyan működik az elménk, miként gondolkodunk, tanulunk és hozunk döntéseket. E folyamatok megértése révén a coachok segíthetnek az ügyfeleknek optimális módszereket kidolgozni az őket érő kihívások legyőzésére és céljaik elérésére.

A NAGYOK IS MINKET AJÁNLANAK

József nagy szellemi háttérrel rendelkezik a tudásátadást illetően, elkötelezett a tanítás, illetve a tapasztalatok megosztása iránt. Miközben képes látni az egészet (big picture), hasznos ötletei (tips and tricks) vannak, ami jó kombinációja az elméletnek és a gyakorlatnak.

Komócsin Laura, ICF PCC

„Dr. Kollár Iskolájában képessé váltam más dimenzióból szemlélni önmagamat, másokat, önmagam és mások kapcsolatának összességét. Szeretettel ajánlom Mindenkinek, aki kitörni vágyik a sablonok világából.”

Balogh Emese (piacvezető ásványvízgyártó volt tulajdonostársa)

„Kollár József az életben is állandó ironikus kántálással jeleníti meg a dolgokat, miközben mi, akik hallgatjuk, ha egyszer elfogadtuk, boldogan lebegünk a gúny és a pátosz közötti keskeny palló felett.”

Prof. Dr. Pléh Csaba pszichológus, akadémikus (Dos a boncasztalon, Élet és Irodalom, 2000, július 7.)

Ajánlott együttműködő partneriskola

IACM Nemzetközi Humántanácsadói Akadémia